McDonald's

Legal notice: Kedves Ügyvédek! Az alábbiakban kizárólag személyes benyomásaink alapján kialakított véleményünket, hangsúlyozom, véleményünket rögzítjük. Csak semmi pereskedés!

Aperitif
Óriáslenyűgözőmegagrouptesztünk első lépéseként hova is mehettünk volna máshová, mint a Mekibe. Még emlékszem, amikor kiskoromban megnyílt az első McDonalds Győrben. Elmenni oda enni esemény volt, nos azóta megváltozott egy kicsit a helyzet, de mi most nem úgy tekintettünk az étteremre, mint a yuppiek elfoglalt világának biztos és gyors kalóriaforrására, hanem elmentünk VACSORÁZNI. Háromfős, mindenre elszánt csapatunkat alaposan felkészítettük, és jó éhesen jelentünk meg a munkavégzés helyén. Professzionális módszereinket a végletekig tökéletesítve kezdtünk neki a Duchemin eddigi történetének legjelentősebb tesztsorozatához. Az Astoriánál lévő éttermet választottuk a próba alanyául. Mindenki pontosan érkezett, kicsit izzadt a tenyerünk és remegett a térdünk mielőtt beléptünk, de aztán beléptünk és belefogtunk a kemény munkába. Higgyék el, ez távolról sem szórakozás.

Kívülbelül
Az elegáns környékhez igazodik az étterem berendezése, ami kiszolgálja az ott megforduló összes célcsoport ízlését egyszerre, így az amcsi hangulatú műbőrpad (menőknek) felett fekete fehér portré fotók (időseknek) függenek, a bútorzat modern, akárcsak a többi berendezés, de van itt fülhallgatós CD játszó meg gyerekülés is. Megnyálazott és levegőbe tartott ujjunk nem érzett wifit, de net van fix gépeken. A Mekiben széles a választék, és erre nem mulasztják el felhívni a gyanútlan fogyasztó figyelmét. Jó formán be sem lép a vendég, már színes táblák kiáltják az arcába a legújabb akciókat, biotejet, gyümölcsöt, meg varázs szívószálat (ezért még visszamegyek), és a táblák megismétlődnek majd’ minden oszlopon és falon, mire a pulthoz érünk. A gaz imperializmus lenyűgöző bősége.

Amit ettünk
A tesztmenü az alábbiakat tartalmazta: Big Mac menü kólával, kis shake, friss gyümölcs, Quarter pound royal cheese (akik nem látták: Sajtos McRoyal) krumpli, juice, továbbá az eredeti Szendo Mexicano (sic), a lenyűgöző krémsajtos jalapeno paprika, végül a méltán híres eperfagyi és juice (hja, két juice, valaki kap egy figyelmeztetést).

A kiszolgálás baromi lassú volt, én kértem először, mire a többiek leültek, majdnem kihűlt a sok finomság. Az asztal úgy mozgott, mint a centrifuga, kis agyalás után rájöttünk, hogy ezt nyilván a shake frissen tartása végett tervezték így. Jó hangos volt a zene, alig bírtunk konzultálni szakmailag, de jótékonyan elkendőzi a kisebb orális és anális zajokat. A kolléga kifogásolta, hogy nem adtak evőeszközöket! Ő nagyon lelkiismeretes.

A gyakorlati próbát a krumpli konzumálásával kezdtük, és kivétel nélkül egyetértettünk abban, hogy a jól elkészített mekis krumplinak nincs párja. Idézett példány pedig ebből a fajtából származott, így friss volt és forró, kiegyensúlyozott só mennyiséggel ellátva, megfelelően átsütve. A főfogással kapcsolatban már megoszlottak a vélemények. A Szendo Mexicano (nem merem kisbetűvel írni) szakvéleményünk szerint kócos salátát, dupla sajtot, paradicsomot, ubit, paprikát és húspogácsát tartalmazott, Mexikót pedig egy baromi csípős szósz hivatott a szájba idézni, amelynek eredményeképpen néhány falás után a kolléga már csak a csípést érezte, egyéb ízeket nem, így ő ki is esett a munkából. A quarter puond cheese-t fogyasztó sztoikus tesztelő szerint ennek is ugyanolyan íze van, mint bármi másnak itt, és hogy is jöhetnénk mi ahhoz, hogy ezt kétségbe vonjuk. Némi fűszer azért érezhető volt. Minden szendvicsek királya, a Big Mac-et alig lehet kézbe venni, szerintem ezt csak Mick Jagger tudja rendesen megenni. Nekem szétesett az első harapás után, és minden tiszta összetevő lett. Szerencsére folyamatos a takarítás, több ízben minket is feltakarítottak. Nem állítanám, hogy a Big Mac-nek lenne bármilyen íze. A hús kifejezetten semleges Ph értékű lehetett, még egy csipetnyi olaj ízt sem tudtam fellelni. Fűszer, netán só, semmi. Ugyanaz az egyen meki édes íz, ami gyakorlatilag a hal és csirkeszendvicsen kívül minden szenyában fellelhető, akárhol a világon. Viva la globalizáció!

A szendvics után lemarattuk a nyelőcsövünket egy kis kólával, juice-szal (ízelválasztóként), majd belekóstoltunk minden mexikói kedvencébe, a jalapeno paprikába. Kóstolták már a vizes zoknit, mosás előtt? A csokis shake nem volt rossz, megközelítőleg ugyanolyan édes volt, mint a Big Mac, csak hideg, meg olyan sóderes. Mondtam is az egyik munkatársamnak, hogy az én sékem jobb, mint az övé, megtaníthatom, de hát… Az eperfagyi hűde finom volt. Tényleg. A juice szerintünk nem száz százalékos narancs. Egyik környezettudatos tesztelőnk örömmel nyugtázta, hogy a kávénál megkérdezték, hogy kér-e cukrot, és mivel negatív választ adott, így nem kellett kidobni a fel nem használt cukrot. Szalvétát is keveset adtak.

Szándékosan hagytam a végére a friss gyümölcsöt. Egy lezárt műanyagzacskóban kaptam, a tájékoztató szerint 75% alma, 25% szőlő és a friss gyümölcs legtermészetesebb összetevője, antioxidáns. Megjegyzem, én hozzáadott antioxidáns nélkül soha nem eszem friss gyümölcsöt. Az almával kezdtem, aminek alma íze volt, a számban viszont mintha éreztem volna némi szájpenészt. A szőlő pedig bizonyára komoly biológiai kutatás eredménye, valahogy kivonták belőle az ízt.

Summárom
John Legend nagyszerű, a McDonalds kevésbé, mégis visszatérünk néha – néha egy édes szendvicsért, vagy egy fagyiért. Van ebben valami. Talán a gyümölcsnek köszönhető, de a várttal ellentétben nem éreztem magamat úgy, mintha kövek lennének a hasamban, és a többiek sem panaszkodtak erre, de hazafelé valahogy egyikünk sem beszélt arról, mit ettünk.

Következik a Burger King!

Figyelem! Olvassák! Rettentőség!

Figyelem! Figyelem! Csak folyvást, csak folyvást! Olvassák, nézzék, lapozgassanak! Egyedülálló produkció! Világújdonság! Lenyűgöző teljesítmény! Fantasztikus eredmények! Meglepő fordulatok! Hihetetlenség! Sosem volt még ilyen! Első a virágegyetemben! Óriási mega group teszt! Amerikai gyorsétterem összehasonlítás! McDonalds, Burger King, Kentucky Fried Chicken, Pizza Hut, Subway! Egyedi értékelések és összehasonlító eredmény. Végül minden jóra fordul majd! Hamarosan a leDucheminen!

Olajszag gyárdudával 550-ért

Ha a magyarországi körutazásunk közben romlik el a GPS és véletlenül Tatabánya lakótömbjei között jövünk rá: eltévedtünk, ne essünk pánikba, hogy látnivaló híján maradunk. Az útikönyvek igen is megemlítik a székhelyvárost, mi másért is, mint a Turul-madár miatt, és a szép vonalvezetésű, hegyek között kanyargó autópálya kedvéért. De ha még mindezzel sem telnének be lelki szemeink és megéhezünk a látnivalók bebarangolása közben, messze kerüljünk el egy magas gyárkéményt, melynek árnyékában Tröszti klub néven hirdeti magát Felsőgalla nép-menzája. Most azonban tegyük fel, hogy valóban az erőmű mellett fogy ki a benzin, és ha már megálltunk hát ebédeljünk!

A nyáron kiülős-sátor védte asztalokat is felvonultató, télen viszont zsúfolásig megtelt étterem four-season jellegzetessége a mindent átható és átitató, többször leégett és alaposan elfáradt olajszag, amely olyan mélyen ássa be magát a fél órás zabálás alatt ruháink redőibe, hogy a környékbeli államhivatalok dolgozói rögvest kiszúrják: Te ma a Trösztiben ebédeltél. A kajáldát ugyanis kizárólag a vonzáskörzetében 300 méteren belül megtalálható szocialista realista stílusú irodatömbökbe tömörülő hivatalnokok táplálják, azaz őket táplálja fél 12 és 12 között. Ebben az időben lehetetlen ülőhelyet kapni. Az ebéd egyébként változatos, kb. 2 hétig. Aztán szép lassan kiismered, és felfedezed a hétvégi tárkonyos húsos zöldség levesben a hétfői csirkehúst, a keddi alaplevet, a szerdai tésztát, és a csütörtöki karalábét. A krumplipüré különösen fájó pont volt nekem. Édesanyám figyelmeztetett egyszer, étterembe soha, mert porból készül. Áá, gondoltam, de nem a Trösztiben. Tévedtem…

A második fogás 4 fajta, melyből egyik általában valamilyen főzelékféle. Én ezeket ritkán próbáltam, de akkor meg voltam elégedve velük. Ha szépen nézünk a pincérre még egy kis pörköltszaft is jut a krumplifőzire. A húsok, bár igen változatos néven futnak mindig ugyan azon elgondolás mentén készülnek: végy egy szelet pulykát, klopfold ki, majd öntsd le valami szósszal és nevezd el Bakonyi tokánynak, Hentes tokánynak stb., stb. A mindig favorit milánói bordában nem csalódtam egyedül, a rántott húst bárhol, bármilyen körülmények között megeszem, bár igaz a tésztán lévő gépsonka megbocsáthatatlan.

A teljes menü ára üti az ezer pénzt, napi kajálásra az Elkúró rezsim alatt tehát kevésbé alkalmas, de kisebb igénnyel kevesebből is megússzuk. A levesek ára a benne lévő hústartalom függvénye. 100, ha csak zöldség, 150, ha hús is úszik benne. (A marha gulyást egyébként csak ajánlani tudom!) A „második” ára 550 jelenleg, de felfelé bármikor változhat. (Két év alatt 100 froncsót ugrott…) A saláták igen drágák 100 ft, vagy 150 pl. a spanyol nap érlelte piros (szerintem zöld) paradicsomsalátáért. A palacsinta ára egyenesen szabad rablás, egy nutellás pár 200 lepedő, de ne csodálkozzunk, ha a nutella nem olyan ízű, mint amilyet a vigyorgós nyulas üvegből kanalazunk néha… A legolcsóbb ital természetesen a bányai csapvíz, de 20 forintért (1 dl) már ásványvízre cserélhetjük a klórízt.

És mindehhez, teljesen grátisz, pontban délben, hosszan búg fülünkbe az egykor volt régi időket idéző gyárduda, legalább egy percre elterelve figyelmünket a tröszti lakomáról!

Tröszti Klub,
Tatabánya

Sir Williams Skót Étterem és Söröző

Éppen a kezemben tartom a névjegyüket, skótkockás takaró van ráfényképezve, olyan, amilyet a macskahordozó alá szoktak rakni, hogy ne piszkítsa össze a kocsit, ha utazik a kis kedvenc a családdal nyaralni. A macskák többsége komolyan küzd az inkontinenciával, halmazállapotra tekintet nélkül. Nos, jó étvágyat! Még annyit, hogy a kártyán angolul és magyarul is rajta vannak a fontosabb adatok, de hát akárhogy nézem, ez takaró. Nincs mese, takaró.

Ezt a helyet nevezhetjük pub-nak, így angolosan, végtére is valahonnan arról a környékről származó stílust képvisel, fogadjuk el hitelesnek (nem fogunk csalódni). Kívülről nem túl feltűnő a bejárat és a homlokzat, de ha valaki ide igyekszik, biztosan megtalálja. Javaslom, hogy foglaljanak asztalt telefonon, az a biztos, mert az utcáról betérve nehezebb asztalt szerezni, ritkán tátong üresen a csehó. Nekünk eddig még mindig szerencsénk volt, találtunk nemdohányzó asztalt.

Az étterem egyébként nem túl tágas, de szűkössége meghitt és otthonos hangulatot teremt, különösen ajánlott azon kedves olvasóknak, akik nem tudnak késsel villával enni, vagy csámcsognak, esetleg még mindig fújnak nyálbuborékokat a leves után, mert zárt boxok vannak, nem bámulnak bele az ember szájába, cserébe sajnos mi sem bámészkodhatunk. A nemdohányzó rész hátul van a bárpulttal szemben, így az egészségesek helyzeti előnyt élveznek rendelésnél, de itt is szűkösen vagyunk. Minket másodszor ültettek egy olyan négy személyes asztalhoz, ami valójában csak három személyes, mert a negyedik szék felett belóg valami villanydoboz, itt csak fej nélküli lovasok vagy motorosok férnek el, de én ilyen alakokkal nem szívesen ülök egy asztalhoz. Tesztünk során a velünk együtt a nemdohányzó szakaszban eszegető társaság masszívan dohányzott, ami ellen félhangos halálhörgéssel, idült tüdőbajtünetek felidézésével és egyéb gusztustalan hangutánzással próbáltunk fellépni, sikertelenül, úgyhogy megkérdeztük a pincért, hogy ez nem a nemdohányzó rész-e netán, mire azt válaszolta, hogy gyújtsunk csak rá nyugodtan, már a többiek is dohányoznak…

Lássuk csak, mit ettünk! A kolléga fogyasztott egy gulyáslevest, majd hortobágyi palacsintával folytatta a sort. A leves rendben volt, jó forró és nem mócsingos hússal rakták tele, a krumpli-hús-zöldség triász aránya is megfelelő volt. A palacsinta viszont csalódást okozott. Egyrészt a hús darabos volt, másrészt a tejföl sem volt megfelelő arányban elkeverve, és az egész úgy általában nem okozott kielégítő érzetet. Jómagam valamiféle skót zöldséglevessel melegítettem, amire ráillik a palacsintára mondottak jó része, nem volt rossz, de nem hagyott maradandó emlékeket. Annál inkább a második fogás. Biztosra mentem, steak-et ettem. Rengetegféle steak van, többféle húsból, többféle fűszerezéssel és változatos szószokkal. A pincér értette a dolgát és nagyon helyesen egy natúrt ajánlott, speciális skót fűszerezéssel (cca, összefutott a számban a nyál), steak burgonyával. Immáron többedik ízben nem csalódtam bennük. A köret úgy volt megsütve, ahogy annak lennie kell, megfelelően pirítva, keményebb héjban, de cseppet sem megégetve és a teljes belsősége is át volt sütve, nem kellett hozzá sem só, sem bors, úgy volt nagyszerű, ahogy a szakács a tányérra teremtette. Hahá, no és a hús, mit hús, élmény. A fűszerezés kihozta a bélszín legjobb énjét, természetesen közepesen átsütve, enyhén véresen (itt tudták, hogy a közepesen átsütve ezt jelenti), katarzis uraim, katarzis. És a hatás utána, úgy értem ez egy olyan vacsora, ami után az ember nem törődik a szuvasodással meg a Ph értékkel, csak hogy minél tovább megmaradjon az íz. Mondanom sem kell, a Guinness édes kesernyés bársony simogatása csak emelte az esete fényét és Oscar-díjas mellékszereplőként járult hozzá a bélszín ragyogó alakításához. Végül pedig nem is fizettünk túl sokat, ketten tízezer forint alatt maradtunk.

Briefly: uniquely scottish atmosphere. Original flavours, inimitabel romantic – says the card. More or less that is the truth. Lot of fine steaks with the best potatoe I have ever tasted. Fine Guinness, but the place is small and dark, unfortunately not exactly for non smokers. Strongly recommended.

Sir Williams Skót Étterem és Söröző
1092 Budapest,
Ráday u. 9.

Múzeum Cafe

Gyorsteszt – Múzeum Cafe

A Múzeum Kávézó a Kiskörúton van és nem a Múzeum Étterem, hanem eggyel odébb, egy kicsiny kis bisztró, ami a rendszerváltástól magát nem zavartatva üzemel vígan a belváros közepén, ami leginkább a berendezésében és hangulatában nyilvánul meg, amiért persze nyilván a közeli egyetem értő közönsége is felelőssé tehető. Ennek persze mi most itten örülünk, begyömöszöljük a zsemlét meg a fél liter tejet a zsebünkbe és becsüccsenünk mega group tesztünk első állomása után egy gyomorgyógyító sörre az ablak melletti kis asztalhoz. Sajnos a főszerkesztő kolléga abban a tévhitben van, hogy még vezetnie kell, így alkoholmentes sört kér a többiek szánakozó kacajától kísérve, de hamarosan fény derül, a tévedésre, így az alkoholmentes a mosogatóban végzi, a pohárba (valójában egy másikba) friss barna Salzburger kerül. Nagyon finom volt, selymessége és kesernyésen édeskés íze a Guinness-ével vetekedett. Kóstolják meg!

Amint azt már méltóztattunk említeni, a hely kicsiny sziget a körút forgatagában, terasszal, de ahhoz azért még hideg volt. Sajnos az ajtót nyitva tartották, így bent sem volt sokkal enyhébb az idő, bár jobb dolgunk volt, mint annak a vállalkozó szellemű párocskának, akik hely hiányában kint próbálkoztak, de aztán elég hamar feladták.

Fizikai létét tekintve régi vágású kávézó asztalkák vannak, és vannak újságok is, meztelen nőkkel, meg minden. Az asztalon előzékenyen elhelyeztek fóliázott pogácsát, ki-ki sörkorizhat kedvére. Az ablak mellől pedig szép kilátás adódott a körút forgalmára, megfelelő időzítéssel pedig az egyetemista csajokra, pasikra, ízlés szerint. A berendezés magába szívott némi kellemes szocreál hangulatot a nyolcvanas években, és most abból él, hogy kisugározza azt, ez a hely ezért jó, nem retro, ez az eredeti. A wc is rendben volt.

A sikeres párkapcsolat megőrzése érdekében a hím süteményt visz a nősténynek hozzá hasonló hímek körében elfogyasztott söre után. Tiramisu nem volt (akik kitalálják, melyik kolléga kedvence a tiramisu, azok között tiramisut sorsolunk ki), így profitterolt került a műanyag dobozkába, amiről csak annyit, hogy elfogyott, de igaz rá az olaszságokkal kapcsolatban határozottan elfoglalt álláspontunk.

Briefly: small bistro on Kiskörút. Seems being retro, but it’s the original one. Shabby looking inside, but that is why you are here. Fine ale, magazines, and news, big windows with beautiful wiew. Lot of sweets. Recommended.

Múzeum Cafe
Budapest,
Kiskörút

Pikant

Csak semmi konspiráció, de tényleg megint Tatán jártunk. Most egy étteremben. Nem először vagyunk itt, és az első benyomás igazán kellemes volt, jót ettünk, hát visszatértünk többedmagunkkal, hogy minél szélesebb képet nyújthassunk a nyájas olvasónak.

Kezdjük kívülről. Ha ide indulnak, és nem tudják már most, hol van a ristorant, akkor nézzék meg térképen, mert a cím alapján nehéz odatalálni. Internetes segítségként annyit tudunk tenni az ügy érdekében, hogy leírjuk, az 1-es út Tatabánya felé eső része mellett van egy erdős-bokros terület, ott van eldugva. Parkoláskor vigyázzanak, mert nincs aszfaltozott vagy kövezett parkoló, de defekttől nem kell tartani (amen). Van jó nagy ablakkal megáldott zárt terasz (vélhetően nyitható), paranoidok parkolhatnak úgy, hogy lássák a kocsit. Az ajtón belépve egy bárpulttal találtuk szembe magunkat, ahol egyből sikerült elkapnunk egy pincért, rögvest kaptunk is egy szabad, nemdohányzó asztalt, az említett teraszon (nem én vezettem). Már most felhívjuk érzékeny ülepű olvasóink figyelmét, vigyenek magukkal kispárnát, mert a székek a mi gumóinkat megnyomorgatták, egyébként pedig igen huszáros pózban ültünk végig, lévén a derékszöget a székeket készítő asztalos bizony nem becsületes rögzítő elemként, hanem szigorú támladőlési szögként alkalmazta.

A berendezés kellemes és minőségi, nem túldizájnolt. Sok a fa, lambéria, van egy faldarab a fal mellett merőlegesen egy kis ablakkal, amiben lámpa ég, van búbos kemence is, meg emelet, kisebb, kétszemélyes asztalokkal. A miénken tiszta fehér terítő volt, amely az étterem egészére jellemző narancsszín papírrátéttel volt díszítve, ami szemmel láthatóan cserélhető volt, mégis mintha láttam volna egy foltot rajta. Az eszcájg ki van rakva előre.

Lássuk csak, mi került a bélésbe! A lány gurmanók csak édességet ettek (meglehetősen késő volt), a fiú gurmanók azonban ennél jóval elhivatottabbak a kedves felhasználó érdekében, így a kolléga egy tzatziki öntettel megbolondított csirkecomb filét tett a magáévá, a cikk szerzője pedig szűzérméket fogyasztott parmezánbundában tésztával és paradicsomszósszal.

Az étlap meglehetősen gazdag, a saláták pedig igazoltan olyan finomak, mint Ausztriában. A carte elején a tulajdonos romantikus hitvallása olvasható, aminek az étterem többé-kevésbé meg is felel. Sajnos nem volt időm komótosan elidőzni a lehetőségek között, mert egyrészt társaim, másrészt pedig a pincér úr is határozottabb volt, mint én.

Söröztünk, de előtte preparáltuk a gyomrunkat egy kóser szilva- és mézes barackpálinkával. A szilvát úgy szolgálták fel, ahogy az meg van írva, kis kardra szúrt aszalt gyümölcs a tetején, és a mézes barack, isteni volt. Lássuk a szilárd eledeleket! A felszolgálással nem volt semmi probléma, és a megjelenés is ragyogó, szép, elegáns tányérokon, ízlésesen felépített kompozícióban, friss zöldségdíszítéssel. Nem kell azért mindent megenni.

A csirke a tzatziki mártással finom volt és omlós, illett hozzá a saláta köret, ami önmagában is megállta volna a helyét, hiába, ez a hely király salátában. A kolléga kevesellte az adagot, bár ez inkább az ő térfogatát dicséri, mintsem a felszolgált étel mennyiségét minősíti, ugyanis igen szép adagokat adnak, nem kicsinyesek. Nekem azonban csalódást okozott a kért fogás. A neve alapján valami hungaro-olasz különlegességet vártam, de csak újabb bizonyítékát kaptam annak, hogy olaszos ételt leginkább sehol ne együnk, csak Olaszországban.

A panírbundában a parmezánt én csak nyomokban leltem fel, bár mások szerint érezhető volt valahol a nyelv alatt, valójában inkább a húsra szórt sajtban ismertem fel a beígért parmezánt. Mire hozzákezdtem – igaz előtte elmentem kezet mosni meg pisilni, de nincsenek prosztata problémáim, a wc viszont tiszta volt és jól felszerelt, minden szükségessel – a tészta egy része, a hústól távolabb eső, már kihűlt. A paradicsomszósz szerény véleményem szerint inkább dobozból, mint a héjából származott. A három jókora sertés szelet pedig leginkább semmilyen ízű nem volt, én jobban értékeltem volna egy markánsabb parmezánozást és erősebb fűszereket, valami egzotikusra számítottam, de hát a sertés már csak ilyen kevéssé egzotikus étel mifelénk.

Édesség területén ugyancsak dicsérhetjük az elegáns felszolgálást, a gundel palacsinta nem is adott okot kifogásra, de a tiramisu inkább egy nagyon finom sütemény volt, amit tiramisunak hívnak. Szerintem. Összességében nem ettünk rosszat, de most valahogy nem volt meg az a katarzis, amit mondjuk egy jól elkészített steak vált ki az ízlelőbimbókon keresztül az agyban. Hja, a marha, az marha. És persze a zene! Élőzene volt, túl hangos, de Chris Rhea ott volt velünk.

Maradt egy apró kellemetlenség a végére. Összekeverték a számlákat, ha nem figyelünk, ráfizettünk volna.

Briefly: Nice restaurant in Tata close to the road no. 1. Enough space, clean tables, but not so comfortbale furniture. Great salads, beautiful dishes, but the parmezan coated pork chop wasn’t exotic enough as I hoped to be. Fine sweets, and the finest apricot palinka with honey I have ever drunken. Don’t forget it’s not Italy. They mixed up the bills. Recommended.

Pikant Étterem,
2890 Tata,
Építõk Parkja

Igyunk egyet a Lánchídban!

Janci gurmano becsülettel elkésett a tesztelés megkezdésére kitűzött időpontról, jómagam pedig kissé alulméreteztem az öltözékemet egy kora tavaszi esti lánchídi ácsorgáshoz, úgyhogy vacogó fogakkal kocogtunk be a Fő utcában, a Lánchíd budai hídfőjénél található kocsmába, amit lenyűgöző kreativitásról téve tanúbizonyságot, egyszerűen Lánchídnak kereszteltek.

A Lánchíd egy igazi, klasszikus kocsma. Nem pab, nem étterem, nem lúnzs, kocsma. És ettől olyan nagyszerű. Kocsival ne menjen a kedves olvasó, parkolni csak a járdán lehet, és ez úgysem az a hely, ahol egy citromos ásványvízzel vagy egy lájtkólával intézik a dolgokat. Itt nem lehet kispályázni. A jó öreg 19-es villamossal végigzötyögni a budai rakparton viszont megalapozza a ránk váró hangulatot, tulajdonképpen ez a legjobb választás, átsétálhatunk Pestről is a Lánchídon, de én mégis inkább a 19-est javaslom, az a Lánchíd-járat, és kész.

Térjünk is be! És még egyszer! Kocsma! Igazi „kocsmabútorokkal”. Ha kora este tér be a szomjas vendég, találkozhat néhány igazán fröccsös arccal, akik tudnak még valamit a világ folyékony részéről. A hely nem túl tágas, és zsúfolt, többek között ez adja meg a fent részletezett hangulatot. Vegyük sorra. A berendezés három szintre osztható. Alul a szűk asztalokon kockás terítők mellett régi székek és néhány box. Egy szinttel feljebb régi pesti fényképek, rengeteg, mindenféle, zsúfoltan, összevissza. Még feljebb ezer éves magyar filmes plakátok, eredeti fémreklámok, régi harmónika, rádió, valamint a gyűjtemény fénypontja két fénykép, amin a tulajdonos BB. King és Eric Clapton társaságában látható. A plafonon pedig további plakátok mindenféle koncertről a jazz és a blues szellemében. Zene van! Tévéből, koncertfelvételeket adnak, változatos és kellemes. A választék egy bazi nagy fekete táblára van felírva krétával. Jó széles, különösen a rövidek. Az árak középkategóriásak. Mi a kandallóval burkolt radiátor mellé telepedtünk le és melegben fogyasztottuk el bevezető rövidünket, majd frissen csapolt söreinket. Aznap negyed egyig dolgoztunk!

Tudják, van ebben a helyben valami különleges. Az összevissza stílus, a zsúfoltság, a keveredések otthonos egészbe állnak össze, olyan légkört varázsolva, ahová az ember visszatér, ha egyszer bejött neki, amit látott. A berendezésen látszik, hogy a tulaj, aki egyébként majd’ minden este bejön, és maga is beáll a pultba, őszintén válogatta, gyűjtögette össze ezt az egészet. És ez itt a lényeg! A képmutatás teljes hiánya. Ez a hely az, aminek látszik, és nem is akar más lenni. Rengeteg arcot üdvözölnek visszatérő vendégként, de mindenkivel egyformán kedvesek. És a csapos is ott van a szeren. Látszik rajta, hogy érti a dolgát. Zsigerből figyel, a szeme sarkából radarozza a terepet, és azonnal kiszúrja, ha valakinek fogyóban a söre, mindig időben érkezik, és sosem tolakodik, ha nem hát nem. Meleg kaja nincsen, de a melegszendvicset próbálják ki! Egy dolog azonban sajnos számunkra negatívan változott. Néhány évvel ezelőtt, amikor felfedeztük magunknak ezt a helyet, még főleg a régi öregek jártak ide, nem volt mindig tele a helye. Mostanában viszont elő-előfordul, hogy nincsen szabad asztal. Annál inkább megoldás, készséggel ültetnek, vagy állítanak le a pulthoz, hozzák a piát, és még a klasszikus csapos-vendég diskurzusba is belehallgathatunk. Jó hely. Ááá, viszont ha taxiznának egy késő esti órán, válasszák inkább a nagy cégeket. Mintha át akartak volna minket verni, vagy valami ilyesmi.

Briefly: if you wish to find a real „kocsma”, you are at the place. Good old folks and kind service, with a feeling what brings you back if you liked it once. A very mixed style from granny’s closet to the photo of BB. King and Eric Clapton with the owner on the wall. Strongly recommended.

Lánchíd,
Budapest, Fő utca.