Bécsi tészta

Nem sokkal alább írt honi kalandjaink után alkalmunk volt egy kis ízelítőre a bécsi vendéglátásból. Olvassa szeretettel!

A bőséges soproni reggeli ellenére mindenre elszánt, maroknyi tesztcsapatunk megéhezett a kora délutáni órákra. Napos és enyhe idő volt, így szabadtéri helyet kerestünk, ahol egy gyors ebéd melett elbámészkodhatunk és élvezhetjük a japán és olasz turisták öltözéke nyújotta változatos ízléskavalkádot. Találtunk is egy jónak tűnő helyet a Kartnerstrasse-n, nem messze a Stephansplatz-tól. Pizzéria. Mi más. Az olasz ételek, alacsonyabb-magasabb minőségben, de mindehol a világon számításba jönnek, ha az ember csak be akar kapni valamit (ételt). Nem is értem, miért nem lehet valami osztrákos (a közhiedelemmel ellentétben van osztrák konyha és nem is rossz) bekapóst, kerestünk, de nem találtunk ilyet.

Az étteremnek tersza van, alul csak egy bár, a fedett rész az emeleten található. Az utcától el van kerítve, így a jónép nem mászkál a szánkban, mint a Ráday utca néhány kocsmájában. Az asztalok tiszták voltak, de kicsik, ahogy az egy ilyen helyen már csak lenni szokott. Mire leültünk kicsit lehült a levegő, és egyébként sem akartunk túl sok időt a falaozással tölteni, így csak egy-egy tésztát rendeltünk, a kolléga egy arabbiata pennnét, én pedig egy tonhalas spagettit. Az olaszos kinézetű pincér legalább két nyelven beszélt, végtelenül udvarias volt, nem kellett túl sokat várni az ételre, de azért a frissen készítés látszata megmaradt. A szomszéd asztal pizzáját sokkal hamarabb hozták.

Maga a tészta nem volt rossz, de azért nem egy bolognai színvonal. Egyik fogás sem tapadt össze, nem volt rajta tejföl sem egyéb speciális "olaszos" kellék, külön szolgálták fel a parmezánt, firssnek tűnt a paradicsom, pont jó volt a tészta, csak valahogy hiányzott az a plusz, amit az ember elvár egy spagettitől vagy akár egy pennétől. Aki evett már ilyet eredetiben, az tudja miről beszélek. Ausztro-pastaként viszont tutto gute.

Venezia Pizzeria
Bécs, Kartnerstrasse

Nomen est omen? Jégverem (I. rész)
Egy héttel korábban foglaltuk le a szállást telefonon, egy éjszakára mindössze, reggelivel. Jégverem Panzió és Étterem. Az étteremben többször jártunk már, nagyjából korrekt, amit a neten leírnak magukról, hatalmas adagokat adnak, jókat lehet zabálni, a választék nem túl bőséges, de nem is szegényes, és emlékeim szerint sok ételükbe tesznek krémsajtot(?). De most nem ez a lényeg. A panziót egy megbízható ítélőképességű ismerős ajánlotta, így nyugodtak voltunk minősége felől a kedvező ár ellenére. Nagyon későre voltunk várhatóak, ezt közöltem is a foglalást intéző, végtelenül kedves és készséges úrral, aki megértően fogadta helyzetünket, és azt kérte, érjünk oda tizenegyig, akkor lesz koszt és kvártély. Ígéretünknek megfelelően későn indultunk, de minden izmunkat megfeszítve, erőből száguldottunk Sopronig, ahová végül is, eszement közlekedőtársainknak köszönhetően egyáltalán nem veszélytelenül, háromnegyed tíz után néhány perccel érkeztünk. Fejvesztve estünk be a recepcióra (közös a konyhával), hogy itt vagyunk időben, sört ide bort ide, dőzs. Ekkor azonban történt valami, ami egy hangos víjanással szétkergette a fejemben derengő ízletes és szagos képeket bizonyos hideg libamájakról, sültekről, vörösborokról, és fagylaltkelyhekről. A kedves pincér közölte, hogy hétköznap lévén a konyha bizony bezárt, nem volt ugyanis már vendég. Hja, biztos megint ÉN értettem félre valamit telefonon. Sebaj, talán találunk valamit így lámpaoltás után is, ahol csillapíthatjuk éhségünket és elolthatjuk szomjunkat. A pincér ezt követően felvitte csomagjainkat a szobába, ahol csupán néhány percet töltöttünk, mert beleink sürgető zajától hajtva lázasan kutatni kezdtünk vacsi után.

Engedje meg, kedves Olvasó, hogy a történések kronológiájához híven, így azonban az élet szertelensége miatt a témákat kissé zaklatottan kezelve haladjunk.

Soproni éttermek egy késő esti órán
Ezt követően az ismert és kipróbált Hubertus étterem felé vettük utunkat, de tízkor ez is bezárt. Lássuk hát az utolsó menedéket, mielőtt az amerikai konyha méltán híres és elismert kéjbarlangjához kellene fordulnunk.

Rosengarten Étterem, Panzió és Service Plaza. Impozáns helyen van, már a parkolóból látni lehet az egész belvárost. Van itt fittnes, fogorvos, gyógymasszázs, minden amire a megfáradt osztrák sógor vágyhat. Mi csak a konyhára voltunk kíváncsiak. És láss csodát, ki volt írva, hogy tizenegyig nyitva vannak. Negyed tizenegykor. Behatoltunk. Jó nagy hodály, erőltetett népieskedéssel berendezve, de ismét csak szép kilátással (ne feledjük, a Panoráma Szállóból is szép volt a kilátás, igaz Mr. King?) kicsit zsúfolt, kicsit giccses, de enni jöttünk, az esztétika majd holnap, Bécsben. Az ajtóban találtunk egy elanyátlanodva kószáló pincért, akivel fenyegetően közöltük, hogy váratlan fordulattal vacsorázni szeretnénk. Tudja mi volt a válasz? Jó. Nincs akadálya. Feltéve, ha gyorsan eszünk, mert a konyha mindjárt bezár! Erre hímezzen matyórózsát! Hogy az ördög öreganyjába képzelik ezt mégis. Felháborító! Vagy zárjanak be, és mondják azt, esetleg adjanak némi sütit, vagy elvihető valamit, de ha már beengednek, és elkérik ugyanazt az árat, amit akkor kérnek el, ha már délben ott ácsingózik a csórikám vendég, akkor méltóztassanak lenyelni a békát, és kiszolgálni rendesen. Ezért fizetik ugyanis őket, ez a munkájuk. Éhesek voltunk és fáradtak, így elmaradt az ilyenkor szokásos fenyegetőzés a különböző fogyasztóvédelmi és egyéb peres eljárásokkal, leültünk, hogy együnk valami gyorsat, gyorsan, nehogy véletlenül dolgoznia kelljen valakinek valamit így az éjszaka kellős közepén. Ezek után vigyázzon a fogorvossal, nehogy felbosszantsa.

A terítő nem volt maradéktalanul tiszta, só, bors nem volt az asztalon. Tesztelőtársam csak egy gulyáslevest mert rendelni, magam egy óriás bécsi szeletet kockáztattam, krumplisalátával. A gulyás finom volt, nem volt mócsingos a hús, forró volt és ízletes, a krumpli sem volt széttrancsírozva, ez tehát rendben van. Ha elfogadjuk, hogy a bécsi szeletnek teljesen ízetlennek kell lennie, mert az úgy finom, és megsózni sincs mivel, akkor az is rendben van. A saláta jó volt. A pincér egyébként udvarias volt, nem is volt borsos a számla, mivel nem volt bors, de ez már nem nagyon segített. Kár, mert az étlap tele volt finomabbnál finomabbnak ígérkező fogásokkal, többféle steak-kel, de a minősíthetetlen hozzáállással mindez jelentőségét veszti. Hiába, a legendás magyar vendégszeretet.

Jégverem (II. rész)
Kedvünk szegve értünk vissza szállásunkra, háromnegyed tizenegy körül, ahol már senki nem volt, a szobakulcson előzékenyen elhelyezett kapukulccsal tudtunk feljutni a legfelső emeleten lévő galériás szobánkba. És elkövettünk egy óriási hibát, felkapcsoltuk a lámpákat. De előbb lássuk a pozitívumokat. A szoba ára a legdrágább szezonban is csak 10.000,-Ft, reggelivel. Az ablakból bármikor vizuális felügyelet alá vonhattuk szárazföldi csapatszállító eszközünket, ami maroknyi tesztcsapatunk bizonyos tagjainak a nyugodt alvás esszenciális feltétele. És vacsi helyett íme a fekete leves. A szoba nyolcvanas években még formabontóan merésznek és pimaszul erotikusnak ható vörös padlószőnyege egyszerűen fekete volt a kosztól, és egyéb térbeli kiterjedéssel rendelkező koszdarabokat is felleltünk. Lent fotelek és tévé, valamint egy jelzés értékűnek szánt, és kizárólag azzal bíró konyhabútordarab hivatott fokozni a szolgáltatás színvonalát. A galérián beépített szekrények garmadája, ugyanaz a koszos padlószőnyeg és egy fürdőszoba. A kádban vastag vízkőréteg, amire harmonikusan rímelt a szakadt zuhanycső-védő, és a rozsdával megbolondított vízköves zuhanyfej. Az egész állapot sugallt némi regénybe illő kitakarítatlanságot, amire tesztelőtársam talált tárgyi bizonyítékot, a kiürítetlen szemetes személyében. A szobában mindenekfelett és mindet áthatóan penetráns, ebben a kontextusban bűzként értelmezendő ételszag terjengett, ami percek alatt bevette magát ruháinkba. Szerencsére nem pakoltunk még ki. Ekkor mutatkozott meg a szoba vitathatatlan előnye, a nagyszerű kilátás az ablakból, ami a Hotel Sopron fényeit láttatta. Foglaltunk egy szobát telefonon, last minute-ként fél áron 17.000,- Ft-ért és leléptünk.

Hotel Sopron
Gyanúm akkor oszlott el, amikor megláttam a négy csillagot. A recepción elmeséltük a történteket, előrelátóan ki is fizettették velünk a számlát. Itt nem volt londiner, és a parkolóból is sokat kell sétálni, ha nincs hely a bejárat előtt. Nem volt. Volt viszont lift. A szálloda pedig rendes szálloda, impozáns hall, tiszta folyosók, nem a legmodernebb, de karbantartott, gondozott berendezés. A szoba ennek megfelelő. Semmi különleges, de minden tiszta volt, rendes bútorokkal, tévével, rádióval, tiszta törülközővel, fürdőköpennyel (meg kell jegyezzem, nagyon jól állt), kicsi, de szépen berendezett és jó állapotú fürdővel, állandó forró vízzel (kívánságra hideg is jött). Teraszunkról láttuk az egész belvárost, és a fogorvostól sem kellett félnünk. Mondanom sem kell, itt nyugodtan hajtottuk kalandoktól megtépázott üstökünket az üzemileg tisztított ágyneműre.

A szállodák egyik legfontosabb minősítő jellemzője szerény véleményem szerint a reggeli. A Jégveremben nem volt alkalmunk ezt kipróbálni, de a Hotel Sopron nem okozott csalódást ebben a kérdésben sem. Összességében nyolc pontot kapott a tízből, mert a narancslé valami pancs volt, nem volt főtt tojás és egy kést a szomszéd asztalról kellett elcsórni, valamint kevés volt a gyümölcs, máskülönben eléri az etalonnak tartott osztrák reggeli-színvonalat. Jót reggeliztünk és a Hotel Sopronból elégedetten távoztunk. Vissza a Jégverembe.

Jégverem (III. rész)
Felkészültünk a legrosszabbra, vitatkozás az ételszagban, egymás szüleinek tiszteletlen említése, mindenféle szervek és bíróságok verbális hivatkozása, hogy csak a bevett módszereket említsem. Ehelyett a pincér türelmesen végighallgatott, az egészet ráfogta a szobaasszonyra, sűrűn elnézést kért, és természetesen nem kellett fizetnünk egy fityinget sem. Tudják, ilyenkor mindig kicsit lelkiismeret furdalásom van, hogy annyi szemétséget és csúnyaságot gondoltam és terveztem velük szemben. És itt az újabb bizonyíték. Némi alázat, és ha az ember tudja, mi a dolga, a dolgok egész egyszerűen működnek. Hozzáállásukkal a jégvermesek jóvátették a korábban megbocsáthatatlannak tűnő hibát. Ha kitakarítják a szobát rendesen, akkor egy elfogadható és kedvező árú panzió a Jégverem. Csak vigyenek magukkal nejlonruhát a szag ellen.

Címek:

www.jegverem.hu

www.hotelsopron.hu

www.rosengarten.hu

Nagyi

A kedves öreg Nagymama Petőfi utcai palacsintázója. Próbaebéd. Erősen hajladozó fallikus jelkép mutatja az utat az utcáról a falatozóba. Az óriás pöcs iránti részvétünket csöndben kifejezve belépünk az étterembe. A hely nagy, ennek ellenére kevés az asztal, továbbá kicsik is, nem lehet rendesen elférni. Vannak nagyobb asztalok a fal mellett, ott jó magas székekre kell felkászálódni. Ez bizony gyorskajálda. Egyél oszt mennyé. Óriási hiányosság, hogy ide nem szerelték fel a Batthyány téren lévő Nagyiban bemutatott lézerforgattyút, ami mindig valami szórakoztató szöveget mutatott a levegőben lógva, mint például azt, hogy "villamossal jött vagy busszal, egyen, amíg bírja szusszal". Engem ez magával ragadott! Tisztaság és rend tekintetében nincs kivetnivaló, a díszítéstől nem fog senki sikítófrászt kapni, nyugodtan lehet majszolni. A WC-t meg jól eldugták a hajléktalanok elől. Peace! Van egy nagy pult, annak a másik oldalán készül a palacsinta ezer meg ezer fajtája egy fém munkalapon. Először kicsit fura volt, hogy a chef-lány puszta kézzel ellenőrizte a rendelt csemege kívánt hőmérsékletét, a megbízható, empirikus ujjbedugásos módszerrel, de ha figelembe vesszük, hogy minden palit csupasz kézzel készítenek el, akkor ez egyáltalán nem jelenthet gondot. A pénztárgéphez gumikesztyűt húznak. Egyébként pedig természetesen semmi máshoz nem érnek hozzá, csak ami étel, ugye.

A chef-ek, hívjuk őket chef-eknek, mackóba bújt mackólányok, rendíthetetlen nyugalommal és elképesztően unott ábrázattal készítik el a kedves vendég előtt, előre sütött tésztából a kívánt specifikációjú palacsintát, jobb előre alaposan átgondolni a rendelést, mint utólag korrigálni. Rezignált cammogásukból akkor sem ocsúdnak fel, ha az ajtóig ér a sor, nem kell kapkodni, tessék szépán várni. Ezek a chef-ek nem fognak egyhamar infarktust kapni.

A lényeg persze a palacsinta, ha hozzájutottunk. Javaslom, hogy a palacsintát, mint ebédet, legyen az sós vagy édes, ne vesse össze a báránybordával, vagy egy harcsapaprikással. Ilyetén aspektusban a palacsinta jó ebéd lehet. Van íze, csak nem kell sokáig a nyelv alatt tartani. Kellemes adag, így jól is lehet vele lakni, némelyik amúgy háziasan finom, nem egy katarzis, de ízletesebb, mint a sajtburger. Választék van bőven, sós, édes rakott, rántott, mi szem-szájnak ingere. Az édes palacsinták sokkal jobbak, a lekváros a személyes kedvencem, jó a túros-gyümis, lágy túrókrém van benne. A rakottak (sós és édes) jó nagyok, az édes baromi édes, ne kérjen hozzá tejszínhabot, a sósban meg a spenót és a sajt íze dominál. A levesek egyszerűek, és ha marad belőle, akkor finom. Újítás, mit újítás, gasztronómiai mérföldkő a burgonya, ami annyit tesz, hogy egy széttrancsírozott főtt krumplira rátesznek némi szószt, meg sajtos miegymást. A krumpli általában baromi sótlan meg kicsit szikkadt, ezért célszerű előre felaprítani és még jobban beletrancsírozni a szószba.

Engedje meg a kedves olvasó, hogy egy kéretelen, de hasznos tanáccsal lássam el. Ha netán elvitelre vásárolna, ne melegíttesse meg, amit kért. Ez ugyanis akként történik, hogy az előkészített harapnivalót a szállítást szolgáló puha plasztiktálcára applikálják, majd a szakértő az egész berendezést egybe behelyezi a mikroba. A szerves alkotók a kívánt hőmérsékletre melegszenek, ezzel nincs is gond, csakhogy a szervetlen rész is megmelekszik, olyannyira, hogy megolvad, így alkotva izgalmasan új elegyet a fogyasztani kívánt étellel. Ha Ön úgy gondolja, hogy ez belefér, rajta, melegíttessen, ha maradna a hagyományos kajáknál, vegyen inkább egy mikrot. Vitathatalan azonban, hogy a legízletesebb plasztiktálcát itt lehet fogyasztani az egész városban.

Nagyi Palacsintázója
V. ker. Petőfi u.
Szervita térnél

Azegyizűtőzsde

A kemény délelőtti munkában megéhezik a munkaerő. Fél tizenegy körül átúszik néhány lazacrózsa a fejünk feletti ködben, negyed tizenkettőkor már felrémlik a forrón gőzölgő leves, dél előtt néhány perccel pedig az enyhén véres steak-ek orral fogható illata bekígyózik a szaglóhámok közé és olyan erővel ragadja meg az éhségtől remegő gurmanót, egészen mélyen, az agyalapi mirigyeknél, hogy a keze görcsbe rándul, a klaviatúra reményvesztve hull a földre, és messiásként hallik a szomszéd szobából: Menjünk ebédelni!

Mi van a legközelebb? A Tőzsde. Pontosabban a Tőzsdén található étterem, mit étterem, gasztronómiai szexcenter, orgazmusközpont. Borzalmas, és egyre rosszabb lesz. Már a megközelítés is kalandos, mert ha az ember felküzdte magát az épület legfelső emeletére egy lélekvesztő liften (hosszú ideig korlátozva volt a szállítható személyek száma), akkor meg kell küzdenie a gyakran az ajtóig kígyózó sorral, illetve a posztkommunista kommandós "öreghölggyel", aki a legkülönbözőbb módszerek alkalmazásával férkőzik a sorba a gyanútlan várakozó elé. Pozitívum, hogy a sor általában gyorsan halad, és az ebédlő rész mindig tiszta, kellemes, nyáron klimatizált, ami létszükséglet néhány kedves vendég Body Smell márkájú parfümje miatt (nem jellemző).

A kajához tálcás-pultos rendszeren keresztül juthatunk, ha még akad. Fél egy után már csak néhány törött csirkeszárny küzd a bélbe jutásért, hiába na, az ebéd délben van. Meg lehet szokni, csak számolni kell a fenti tünetekkel. Néha kicsit nyálkás a tálca, de régebben volt jégkrém, most is van viszont széles választék levesből - ezek általában mindig nagyon finomak, konstans tétel a gyümölcsleves - és főételből is. Köretként a klasszikus triász bármelyikét szívesen ajánljuk, "rizsa", sült- és petrezselymes krumpli, mostanában a sültkompér valahogy kevésbé rosszul szokott sikerülni.

Logisztikailag nem állnak sajnos a helyzet magaslatán, ami abban nyilvánul meg, hogy a városszerte körülrajongott favoritokból, mint a fennséges sztrapacska, a legendás mátrai borzas, a lenyűgöző húsos palacsinta vagy a csúcsok csúcsát jelentő vadas szalvétagombóccal, is csak annyit készítenek, mint a mezei kajákból, nyilván az esélyegyenlőség fényében.

Nagyjából ezek azok a fogások, amik finomak, táplálóak, háziasak. A többi ételnek általában egyféle íze van, mármint nem egy ételen belül, hanem úgy összesen. Jók még a natúr húsok, a töltöttek viszont szárazak, nyilván abból a megfontolásból, hogy jobban fogyjon az ingyen víz. A halakat nem ajánlom, de tudják mit, tegyenek egy próbát.

Mindig van valami izgi édesség is, például mákos tészta vagy diós tészta. Az igazán vippeknek meg juthat valami süti, amiből a lekváros tekercs tényleg jó szokott lenni.

Felszolgálók nincsenek, de a pultos srácok jófejek és van rajtuk sapka.

Szomorú, hogy drága, egy normális ebéd legalább egy ezres, az ingyen víz adta előnyök maradéktalan kihasználásával. Ennyi pénzből mások jobban megoldják a feladatot.

Tőzsde étterem
Budapest, Vörösmarty tér.

Ebéd a Rózsában, Miki?

Nem, nem a Barátok közt. Ha a kedves vendégnek marad még étvágya a Zsóry fürdő orrfacsaró és gyomorforgató szagú gyógyvize után, ezt a helyet ki kell próbálnia. Kívül-belül pofás, modern műmatyó hangulat, de barátságos, és ez a lényeg. Tiszta udvar, rendes ház, bár ez a népi tézis csorbát szenved, mert a parkolóhoz vezető út csupa sár, de így legalább van mire fogni a koszos cipőt. Szellős az étterem - babot nem szolgálnak fel -, van fedett teraszuk is.

A pincérek fiatalok, mókás kötényben vannak - matyó style - és ha nem röhögünk látványosan, akkor rendkívül udvariasak. Ezt nem érheti kritika.

A választék nem túl széles, ami inkább az alapanyagok szűkösségét, mintsem a haut couture-t tükrözi, de ami van az nem rossz. Fájdalom, de kevés a marha, akad némi sertés, van hal és sokféle szárnyas. A levesek finomak, előételből viszont nincs lenyűgöző választék.

Amit ettünk finom volt és emberes adag. Az ízek tényleg háziasak, kicsit olajos, de nincs mócsing, mint nagymama főztjében, a hús puha, a krumpli jól átsült, a mártások ízletesek és egyik sem szenvedett liszt-túladagolásban. Többféle ételt ettem már itt, és ha az ember elfogadja, hogy a carte csipetnyit unalmas, nem fog csalódni, persze nem egy toszkán konyha, de hangulatos és jót lehet enni, inni.

Ennek megfelelően egyáltalán nem drága, Eger közel van, így számos jó borból lehet becsápolni, félni azonban nem kell, a medencéhez ilyenkor már nem engednek.

Rózsa Panzió és Étterem
Mezőkövesd, Zsóry fürdő

Menü Kövér Mónál

Ahhoz képest, hogy menü, elképesztően jól főznek, különösen a felújítás óta. Komoly éttermi színvonal. Itt ettük a világ legjobb paradicsomlevesét (bocs mama), bár ezt azóta nem ismételték meg, finomak a szárnyasok, gyakran kerül a tányérra sertés, változatos köretekkel, jó fűszerezéssel. A legtöbb menüs helytől eltérően nem csak a sót ismerik. A szóda - pincértől függően - ingyen van. A pincérek ugyan nem polipok, de udvariasak és készségesek, nem kell sokat várni az ételre. Valentino végérvényesen halott, de a csaposlányok kivétel nélkül szemet gyönyörködtetőek, így ha a szakács mellényúl (ritkán) akkor is akad némi vigasz.

Egyszer volt pinaszagú a leves, és rögtön másnap hasonlóan porno-gasztro főzelék, de az íze nem volt rossz, bár a női fogyasztókat kicsit megviselte a leszbikus hajlam felkeltésére irányuló leplezett törekvés.

A hely egyébiránt kellemes, pince, így sosincs túl meleg, kényelmesek és szépek a székek, van kanapé, ahonnan ugyan nyújtózkodni kell, de mégiscsak kanapé. Mindig jó zene szól, nem túl hangos, de a szürcsögést szerencsésen eltakarja. Viszont néha sötét, vigyen zseblámpát, aki nem tudja hol van a szája, ha pedig hal van az étlapon, nos, nekünk felkapcsolták a lámpát.

Végszóként az árak: a menü csak 820,-

Fat Mo.
Budapest, V. Nyári Pál u. 11.
www.fatmo.hu

Előszósz

Eszem-iszom, dínom dánom. Éttermekről szól a fáma. Elindítottam a blogomat, ami csupán formailag blog, tartalmilag nem. Felkészült, szakértő csapatunk erejét megfeszítve, pocakveszélyeztető módon akár, de mindent megtesz, hogy objektíven, magas minőségben, de szórakoztatóan tárhassuk fel a kedves olvasó előtt azt, hogy hol mire számíthat gazstronómiai téren belföldön és külföldön. Jó szórakozást!

A Duchemin csapata.