Ínyencvacsora

Szombat estére valami komolyat szántunk, egy kellemes vidéki kisvárosban, Tatán. Betértünk hát oda, ahová Jack Sparrow is betérne, ha visszatérne a mélyből, a Fregattba.

Az étterem panzió is, de a szállást most nem próbáltuk ki. Ennek köszönhetően van két parkoló is, egy a panzió udvarában, ez szombat este tele volt, egy másik az étteremmel szemben, részben elkerítve. Mindkét helyen biztonságban van az autó, Tata egyébként sem az a veszélyes környék.

Az étterem jó nagy, kellemesen zsúfolt berendezéssel, szép lambériával, hajós-kalózos jellegű bútorokkal, teleaggatott falakkal. Mindez mégsem mesterkélt, hanem amolyan őszinte, barátságos hangulatot áraszt. Szombat este lévén az étterem tele volt, az ott szorgoskodó tulajdonos, aki maga vezette a vendégeket asztalukhoz, talált számunkra egy kellemes asztalt egy különteremben. Az étterem otthonosan kocsmajellegű berendezésével szemben ez egy csendes, szeparált és kifejezetten elegáns szoba, külön klímával. Azért is volt szerencsés a választás, mert a másik teremben ír élőzene szólt, jó hangosan, itt mi ezt szűrve kaptuk, a hangulathoz halkítva.

A különterem ízléses, szolid berendezésű, elegáns szövettapétával, decens lámpákkal és megvilágítással, faberakásokkal, a falra akasztott régi, vagy réginek tűnő fegyvermásolatokkal, amelyek közül csak egy giccses tőr, egy excalibur kard és a szoba egyik falára valamelyik reményteli helyi művész által pingált ízléstelen és giccses kikötői látkép hibádzik.

Az asztalok és ülőalkalmatosságok szépek és kényelmesek, a terítők tiszták és ízlésesek voltak. A fiatal pincér udvarias és készséges volt, öltözékünk miatt nem róható fel neki, hogy azonnal tegezni kezdett minket. A különterem ellenére sűrűn járt az asztalunkhoz, csak a számlára kellett többet várnunk a kelleténél, amikor is megérkezett egy ismerős társaság, ekkor már inkább velük volt elfoglalva. Sajnos a közönséget az étterem nem válogathatja meg, ebből kifolyólag kénytelenek voltunk meghallgatni egy nagyhangú párocska kölcsönös lelki szennyvízelvezetését a szomszéd asztalnál.

És ami a lényeg, igazán finomat ettünk. Lássuk csak! Húsleves gazdagon, gőzölgően forrón, de sajnos nem volt igazán aranysárga, és a gazdagság ellenére csöppet túladagolták a zöldséget. Mézben sült feta sajt, balzsamecettel és madársalátával. Ez a fogás nem hagyott kívánnivalót. A feta kesernyés íze gyengéden burkolózott bele a méz zamatába, a friss saláta kellemes és könnyed kiegészítésül szolgált a falatok között.

Főfogásként kalózpecsenye és Long Ben steak került a tányérra. A pecsenye itt mustáros szűzérmét jelent pirított szalonnával, hagymával, röstivel. A hús omlós és puha, a mustár diszkréten hatott át minden falatot, amihez pikáns háttér ízt biztosított a pirított szalonna és hagyma.

No és a steak. A steak az, amit a britek az autós újságírás és a kisszériás roadsterek mellett úgy igazából adtak a világnak. Szerény véleményem szerint a steak akkor finom igazán, ha a körítés és a fűszerezés mind-mind azért vannak, hogy előtérbe állítsák a húst, a kissé véresen hagyott, közepesen átsütött bélszínszeletet. A szakács itt hibázott egyedül, kérésem ellenére nem volt elég véres a szelet. Ha erre jár, legyen határozottabb. Ennek megfelelően a magam részéről nem kedvelem a raguval és szósszal borított bélszínt, a natúr az igazi. Szóban forgó bélszín igen jó marhából származhatott, pácolása, fűszerezése és körítése is megfelelt a fent bemutatott céloknak. Bár a sült krumpli helyett jobb lett volna a steak burgonya, a baconba csavart spárga izgalmassá tette az ízeket. Tíz pont lenne, ha kicsit véresebb lett volna.

Zárásként egy finom fagyi kelyhet fogyasztottunk, hogy meglegyen az íve a vacsorának, ami az én ízlésem szerint édessel kell, hogy végződjék, akár a sajt után is.

Mindezért, valamint az italért, ami alkoholmentes nedűt jelentett a sofőrnek, csapolt Pilsnert és selymesen kesernyés Guinness-t az utasnak, fizettünk tizenegyezer forintot, borravalóval együtt. Nyolc és fél pont. Nagyszerű.

Kalóz Fregatt Pub és Hotel
2890 Tata, Almási utca 2

Piros péntek, szoci szombat

Most, hogy már tudjuk, mit esznek a Halott Nadrágok, ragadjuk meg az Opel Kadett szerszámait és ugorjunk be az első Moszkvics sofőrülésébe, lökjük egyesbe a váltót egy laza csuklómozdulattal és tartsunk egy jó kis retro szombatot. Szécheny-hegy, gyerekvasút, Kőbüfé.

Kiskoromban azt hittem, hogy a gyerekvasút olyan vonat, ami még gyerek. Büntetőjogilag tehát tizennégy éven aluli. Aztán kiderült, hogy a személyzete tizennégy éven aluli büntetőjogilag, és a vonatot bizony simán le lehet sittelni, ha valami disznóságot csinál. De nem csinált, én meg kiskoromban hittem még néhány izgalmas dolgot, de azt például nem én hittem, hanem Regő haverom, hogy mitől van szél. Mindenkinek a fantáziájára bízom, de van benne szellentés.

Ez viszont egyáltalán nem illik egy gasztrotesztbe, úgyhogy lendüljünk is fel a hegyre, és szemünkkel vizslassuk meg jól a Kőbüfét. Ide értünk szombaton pont ebédidőben, elcsíptünk egy éppen felszabadult nagy műanyagasztalt, szereztünk hozzá székeket (ez csúcsidőben nem alapfícsör) és leültünk. A menü a falra van felszerelve, igazi régi vágású készítményeket lehet enni igazi modern vágású árakon. Például gulyás, meg túrós tészta, sztrapacska, húsleves, zúzapörkölt, reszteltmáj, csülök és egyéb urbanorusztikus finomságok. Inni is volt bőven, jellemzően nem adták be a derekukat a budai sznobériának, inkább a Baross utca szépemlékű non-stopjának kínálatából szemezgettek a beszerzésnél, így a repertoár barack-, körte- és gyümölcskészítmény-ízű rövidekből, sörből meg borból állt. Mi Jägert ittunk meg sört. Moszkvicsban van detoxi-K.I.T. funkció.

De kezdjük az elején, a gasztrozsurnalisztika kőbe vésett szabályainak tiszteletben tartásával, a design-nal. A Kőbüfé találó név, az épület kőből van, és ki is írják a főbejárat fölé, lehetetlen eltéveszteni. Van egy szép nagy terasz, ahol ízlés szerint választhatunk a kis budai erdei feeling, nevezetesen faasztal fafák alatt, vagy kis pesti strandfeeling, úgymint szabad ég és műanyag asztal alatt. A Széchenyi-hegy hogy, hogy nem szép időben válik a kirándulók kedvencévé, szép időben kint lenni jó, ezért bizony kint zsúfoltság van, de ha az ember szemfüles és ügyesen figyelt a 7-es buszon, nem lesz gond a helyfoglalással. Egyébként aki akart, az talált helyet. Bent minden rendben van, nem túl világos és nem túl díszes a hely, de elfogadható tisztaságú, a kenyeret azért jobb nem tenni az asztalra.

Az elemózsiát egy ablakban kell megrendelni kulturált és barátságos sorbaállást követően. Amit tudnak, adnak azonnal, a többit kiabálva kihozzák. Intimevőknek kellemetlen lehet, hogy mindenki tudja, ki eszi a pörköltöt nokedlivel.

Nézzük a száraz tényeket. Csapatunk egyik tagja csülkös bablevest fogyasztott, mások sztrapacskát ettek. A bab jó forró volt, volt benne, ami kell, egyebet elmondani nem is kell, fulladásos halál miatta senkit nem fenyeget (értsd: nem lélegzetelállító), egynek elmegy. A sztrapacskához kell némi magyarázatot fűznünk. Hagyományos konyhában a sztrapacska túróval vagy juhtúróval készül. Itt a sztrapacska tejföllel készül, túrót talán ha nyomokban lehetett fellelni, még várjuk a laboreredményt. Tejfölös sztrapacskaként viszont ízletes, sült szalonnával bőven ellátott, ám viszonylag csekély mennyiségű eledelben volt részünk, na de 950,-Ft-ért?!

Jäger és kísérője rendben volt, akárcsak a kóla, amit a csapat hölgytagja fogyasztott. Végül fizettünk, mert megettük, amit rendeltük, meg a levegő is lehűlt. Nem vertek át, azt kaptuk, amit kértünk, udvariasak voltak, és a WC is elfogadható (nem tiszta, de rendesen folyt a víz, volt folyékony szappan, papírtörlő, és a cipőnk se ázott el semmiben). Egy szó, mint száz, kőbüfé.

Kőbüfé,
Budapest, Széchenyi-hegy

Mit esznek a németek? Schnitzel és Kartoffel?

Külföldi tudósítónk jelenti Mainz-ból.

Első utam a Dönerstag nevű kis „álló” büfébe vezetett. Az egyik fő villamos vonal mentén található, azonban kinézetre nem éppen vonzó, azért azt meg kell hagyni, hogy az Üvegtigrisnél egy csillaggal többet érdemel. A hely érdekessége, hogy nem lehet leülni, cserébe az ember végignézheti, hogy mi is kerül bele abba a bizonyos Döner-tésztába. A kiszolgálás nagyon bájos, és a hely nevéből adódóan csütörtökön (Donnerstag Dönertag: a csütörtök Dönernap) kedvezményekkel csalogatják be a vendégeket, akiknek már attól összefut a nyál a szájukban, ha meglátják az ablakban a néhány bárszékre lecsapó vendég falatozását. Szóval, ingyen mozi, jó fűszeresen, amolyan török módra. Éhező egyetemistáknak és turistáknak csak ajánlani tudom. Ha megjött az ember gerjedelme egy kis kiválasztásra vagy egyéb alfari mókára, akkor inkább keressen fel egy másik éttermet. McDonalds?

Ha már itt tartunk, Meki….igen, nemcsak hogy ide is elért a blokkos pisilős hullám, de még akkor is elvárják az 50 centes kis tányérkába dobását, ha (elméletileg) ott kajáltál. Ehhez nem is fűznék többet, naná, hogy totál olajszagú leszel, mire kijössz és még a pisilésért is külön fizetni kell…oh, Deutschland, Deutschland…

De ki az az őrült, aki Németországban Mekibe jár, persze a németeket leszámítva. Nos, én inkább helyi specialitások híve vagyok, így meglátogattuk egy mexikói éttermet.

Az élmény páratlan, hintaágy, baldachin mindez egy kis chilivel és fergeteges koktélokkal. Tekintettel aszkéta életmódomra én csak az alkoholmentes koktéloknak hódoltam eddig, de nem panaszkodom, lehet alkohol nélkül élni!

A koktélozás lényege az, hogy délután öt és nyolc óra között happy hours van, amire a kedves pincérnő időben figyelmeztet is (!), minden koktélt fél áron kaphatunk meg, az ital méretéről nem is beszélve.

Az étel látványa pedig önmagáért beszél! Panaszt nem igazán hallottam egyik fogásra sem csapatunk tagjaitól. Ami probléma lehet, hogy bizonyos háttérismeret nélkül nem biztos, hogy el tudjuk fogyasztani az ételt. A mellettem ülő kolléga például egy háromtányéros fogásnak eshetett neki rövid várakozás után, miután maga szerkesztette meg a lakomáját. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy nagyon úgy tűnt, neki van valami sejtése a dolgokról. Természetesen a kevésbé kreatív felhasználók számára is szolgálnak kínálattal, mint például a chilis babbal töltött krumpli, ami szerény véleményem szerint ruszki lopás, de a tacchos is ismerős már a moziból. Csak ez nem a la magyar konyha, hanem a la igazi!