Ínyencvacsora

Szombat estére valami komolyat szántunk, egy kellemes vidéki kisvárosban, Tatán. Betértünk hát oda, ahová Jack Sparrow is betérne, ha visszatérne a mélyből, a Fregattba.

Az étterem panzió is, de a szállást most nem próbáltuk ki. Ennek köszönhetően van két parkoló is, egy a panzió udvarában, ez szombat este tele volt, egy másik az étteremmel szemben, részben elkerítve. Mindkét helyen biztonságban van az autó, Tata egyébként sem az a veszélyes környék.

Az étterem jó nagy, kellemesen zsúfolt berendezéssel, szép lambériával, hajós-kalózos jellegű bútorokkal, teleaggatott falakkal. Mindez mégsem mesterkélt, hanem amolyan őszinte, barátságos hangulatot áraszt. Szombat este lévén az étterem tele volt, az ott szorgoskodó tulajdonos, aki maga vezette a vendégeket asztalukhoz, talált számunkra egy kellemes asztalt egy különteremben. Az étterem otthonosan kocsmajellegű berendezésével szemben ez egy csendes, szeparált és kifejezetten elegáns szoba, külön klímával. Azért is volt szerencsés a választás, mert a másik teremben ír élőzene szólt, jó hangosan, itt mi ezt szűrve kaptuk, a hangulathoz halkítva.

A különterem ízléses, szolid berendezésű, elegáns szövettapétával, decens lámpákkal és megvilágítással, faberakásokkal, a falra akasztott régi, vagy réginek tűnő fegyvermásolatokkal, amelyek közül csak egy giccses tőr, egy excalibur kard és a szoba egyik falára valamelyik reményteli helyi művész által pingált ízléstelen és giccses kikötői látkép hibádzik.

Az asztalok és ülőalkalmatosságok szépek és kényelmesek, a terítők tiszták és ízlésesek voltak. A fiatal pincér udvarias és készséges volt, öltözékünk miatt nem róható fel neki, hogy azonnal tegezni kezdett minket. A különterem ellenére sűrűn járt az asztalunkhoz, csak a számlára kellett többet várnunk a kelleténél, amikor is megérkezett egy ismerős társaság, ekkor már inkább velük volt elfoglalva. Sajnos a közönséget az étterem nem válogathatja meg, ebből kifolyólag kénytelenek voltunk meghallgatni egy nagyhangú párocska kölcsönös lelki szennyvízelvezetését a szomszéd asztalnál.

És ami a lényeg, igazán finomat ettünk. Lássuk csak! Húsleves gazdagon, gőzölgően forrón, de sajnos nem volt igazán aranysárga, és a gazdagság ellenére csöppet túladagolták a zöldséget. Mézben sült feta sajt, balzsamecettel és madársalátával. Ez a fogás nem hagyott kívánnivalót. A feta kesernyés íze gyengéden burkolózott bele a méz zamatába, a friss saláta kellemes és könnyed kiegészítésül szolgált a falatok között.

Főfogásként kalózpecsenye és Long Ben steak került a tányérra. A pecsenye itt mustáros szűzérmét jelent pirított szalonnával, hagymával, röstivel. A hús omlós és puha, a mustár diszkréten hatott át minden falatot, amihez pikáns háttér ízt biztosított a pirított szalonna és hagyma.

No és a steak. A steak az, amit a britek az autós újságírás és a kisszériás roadsterek mellett úgy igazából adtak a világnak. Szerény véleményem szerint a steak akkor finom igazán, ha a körítés és a fűszerezés mind-mind azért vannak, hogy előtérbe állítsák a húst, a kissé véresen hagyott, közepesen átsütött bélszínszeletet. A szakács itt hibázott egyedül, kérésem ellenére nem volt elég véres a szelet. Ha erre jár, legyen határozottabb. Ennek megfelelően a magam részéről nem kedvelem a raguval és szósszal borított bélszínt, a natúr az igazi. Szóban forgó bélszín igen jó marhából származhatott, pácolása, fűszerezése és körítése is megfelelt a fent bemutatott céloknak. Bár a sült krumpli helyett jobb lett volna a steak burgonya, a baconba csavart spárga izgalmassá tette az ízeket. Tíz pont lenne, ha kicsit véresebb lett volna.

Zárásként egy finom fagyi kelyhet fogyasztottunk, hogy meglegyen az íve a vacsorának, ami az én ízlésem szerint édessel kell, hogy végződjék, akár a sajt után is.

Mindezért, valamint az italért, ami alkoholmentes nedűt jelentett a sofőrnek, csapolt Pilsnert és selymesen kesernyés Guinness-t az utasnak, fizettünk tizenegyezer forintot, borravalóval együtt. Nyolc és fél pont. Nagyszerű.

Kalóz Fregatt Pub és Hotel
2890 Tata, Almási utca 2