Most, hogy már tudjuk, mit esznek a Halott Nadrágok, ragadjuk meg az Opel Kadett szerszámait és ugorjunk be az első Moszkvics sofőrülésébe, lökjük egyesbe a váltót egy laza csuklómozdulattal és tartsunk egy jó kis retro szombatot. Szécheny-hegy, gyerekvasút, Kőbüfé.
Kiskoromban azt hittem, hogy a gyerekvasút olyan vonat, ami még gyerek. Büntetőjogilag tehát tizennégy éven aluli. Aztán kiderült, hogy a személyzete tizennégy éven aluli büntetőjogilag, és a vonatot bizony simán le lehet sittelni, ha valami disznóságot csinál. De nem csinált, én meg kiskoromban hittem még néhány izgalmas dolgot, de azt például nem én hittem, hanem Regő haverom, hogy mitől van szél. Mindenkinek a fantáziájára bízom, de van benne szellentés.
Ez viszont egyáltalán nem illik egy gasztrotesztbe, úgyhogy lendüljünk is fel a hegyre, és szemünkkel vizslassuk meg jól a Kőbüfét. Ide értünk szombaton pont ebédidőben, elcsíptünk egy éppen felszabadult nagy műanyagasztalt, szereztünk hozzá székeket (ez csúcsidőben nem alapfícsör) és leültünk. A menü a falra van felszerelve, igazi régi vágású készítményeket lehet enni igazi modern vágású árakon. Például gulyás, meg túrós tészta, sztrapacska, húsleves, zúzapörkölt, reszteltmáj, csülök és egyéb urbanorusztikus finomságok. Inni is volt bőven, jellemzően nem adták be a derekukat a budai sznobériának, inkább a Baross utca szépemlékű non-stopjának kínálatából szemezgettek a beszerzésnél, így a repertoár barack-, körte- és gyümölcskészítmény-ízű rövidekből, sörből meg borból állt. Mi Jägert ittunk meg sört. Moszkvicsban van detoxi-K.I.T. funkció.
De kezdjük az elején, a gasztrozsurnalisztika kőbe vésett szabályainak tiszteletben tartásával, a design-nal. A Kőbüfé találó név, az épület kőből van, és ki is írják a főbejárat fölé, lehetetlen eltéveszteni. Van egy szép nagy terasz, ahol ízlés szerint választhatunk a kis budai erdei feeling, nevezetesen faasztal fafák alatt, vagy kis pesti strandfeeling, úgymint szabad ég és műanyag asztal alatt. A Széchenyi-hegy hogy, hogy nem szép időben válik a kirándulók kedvencévé, szép időben kint lenni jó, ezért bizony kint zsúfoltság van, de ha az ember szemfüles és ügyesen figyelt a 7-es buszon, nem lesz gond a helyfoglalással. Egyébként aki akart, az talált helyet. Bent minden rendben van, nem túl világos és nem túl díszes a hely, de elfogadható tisztaságú, a kenyeret azért jobb nem tenni az asztalra.
Az elemózsiát egy ablakban kell megrendelni kulturált és barátságos sorbaállást követően. Amit tudnak, adnak azonnal, a többit kiabálva kihozzák. Intimevőknek kellemetlen lehet, hogy mindenki tudja, ki eszi a pörköltöt nokedlivel.
Nézzük a száraz tényeket. Csapatunk egyik tagja csülkös bablevest fogyasztott, mások sztrapacskát ettek. A bab jó forró volt, volt benne, ami kell, egyebet elmondani nem is kell, fulladásos halál miatta senkit nem fenyeget (értsd: nem lélegzetelállító), egynek elmegy. A sztrapacskához kell némi magyarázatot fűznünk. Hagyományos konyhában a sztrapacska túróval vagy juhtúróval készül. Itt a sztrapacska tejföllel készül, túrót talán ha nyomokban lehetett fellelni, még várjuk a laboreredményt. Tejfölös sztrapacskaként viszont ízletes, sült szalonnával bőven ellátott, ám viszonylag csekély mennyiségű eledelben volt részünk, na de 950,-Ft-ért?!
Jäger és kísérője rendben volt, akárcsak a kóla, amit a csapat hölgytagja fogyasztott. Végül fizettünk, mert megettük, amit rendeltük, meg a levegő is lehűlt. Nem vertek át, azt kaptuk, amit kértünk, udvariasak voltak, és a WC is elfogadható (nem tiszta, de rendesen folyt a víz, volt folyékony szappan, papírtörlő, és a cipőnk se ázott el semmiben). Egy szó, mint száz, kőbüfé.
Kőbüfé,
Budapest, Széchenyi-hegy
No comments:
Post a Comment