Pikant

Csak semmi konspiráció, de tényleg megint Tatán jártunk. Most egy étteremben. Nem először vagyunk itt, és az első benyomás igazán kellemes volt, jót ettünk, hát visszatértünk többedmagunkkal, hogy minél szélesebb képet nyújthassunk a nyájas olvasónak.

Kezdjük kívülről. Ha ide indulnak, és nem tudják már most, hol van a ristorant, akkor nézzék meg térképen, mert a cím alapján nehéz odatalálni. Internetes segítségként annyit tudunk tenni az ügy érdekében, hogy leírjuk, az 1-es út Tatabánya felé eső része mellett van egy erdős-bokros terület, ott van eldugva. Parkoláskor vigyázzanak, mert nincs aszfaltozott vagy kövezett parkoló, de defekttől nem kell tartani (amen). Van jó nagy ablakkal megáldott zárt terasz (vélhetően nyitható), paranoidok parkolhatnak úgy, hogy lássák a kocsit. Az ajtón belépve egy bárpulttal találtuk szembe magunkat, ahol egyből sikerült elkapnunk egy pincért, rögvest kaptunk is egy szabad, nemdohányzó asztalt, az említett teraszon (nem én vezettem). Már most felhívjuk érzékeny ülepű olvasóink figyelmét, vigyenek magukkal kispárnát, mert a székek a mi gumóinkat megnyomorgatták, egyébként pedig igen huszáros pózban ültünk végig, lévén a derékszöget a székeket készítő asztalos bizony nem becsületes rögzítő elemként, hanem szigorú támladőlési szögként alkalmazta.

A berendezés kellemes és minőségi, nem túldizájnolt. Sok a fa, lambéria, van egy faldarab a fal mellett merőlegesen egy kis ablakkal, amiben lámpa ég, van búbos kemence is, meg emelet, kisebb, kétszemélyes asztalokkal. A miénken tiszta fehér terítő volt, amely az étterem egészére jellemző narancsszín papírrátéttel volt díszítve, ami szemmel láthatóan cserélhető volt, mégis mintha láttam volna egy foltot rajta. Az eszcájg ki van rakva előre.

Lássuk csak, mi került a bélésbe! A lány gurmanók csak édességet ettek (meglehetősen késő volt), a fiú gurmanók azonban ennél jóval elhivatottabbak a kedves felhasználó érdekében, így a kolléga egy tzatziki öntettel megbolondított csirkecomb filét tett a magáévá, a cikk szerzője pedig szűzérméket fogyasztott parmezánbundában tésztával és paradicsomszósszal.

Az étlap meglehetősen gazdag, a saláták pedig igazoltan olyan finomak, mint Ausztriában. A carte elején a tulajdonos romantikus hitvallása olvasható, aminek az étterem többé-kevésbé meg is felel. Sajnos nem volt időm komótosan elidőzni a lehetőségek között, mert egyrészt társaim, másrészt pedig a pincér úr is határozottabb volt, mint én.

Söröztünk, de előtte preparáltuk a gyomrunkat egy kóser szilva- és mézes barackpálinkával. A szilvát úgy szolgálták fel, ahogy az meg van írva, kis kardra szúrt aszalt gyümölcs a tetején, és a mézes barack, isteni volt. Lássuk a szilárd eledeleket! A felszolgálással nem volt semmi probléma, és a megjelenés is ragyogó, szép, elegáns tányérokon, ízlésesen felépített kompozícióban, friss zöldségdíszítéssel. Nem kell azért mindent megenni.

A csirke a tzatziki mártással finom volt és omlós, illett hozzá a saláta köret, ami önmagában is megállta volna a helyét, hiába, ez a hely király salátában. A kolléga kevesellte az adagot, bár ez inkább az ő térfogatát dicséri, mintsem a felszolgált étel mennyiségét minősíti, ugyanis igen szép adagokat adnak, nem kicsinyesek. Nekem azonban csalódást okozott a kért fogás. A neve alapján valami hungaro-olasz különlegességet vártam, de csak újabb bizonyítékát kaptam annak, hogy olaszos ételt leginkább sehol ne együnk, csak Olaszországban.

A panírbundában a parmezánt én csak nyomokban leltem fel, bár mások szerint érezhető volt valahol a nyelv alatt, valójában inkább a húsra szórt sajtban ismertem fel a beígért parmezánt. Mire hozzákezdtem – igaz előtte elmentem kezet mosni meg pisilni, de nincsenek prosztata problémáim, a wc viszont tiszta volt és jól felszerelt, minden szükségessel – a tészta egy része, a hústól távolabb eső, már kihűlt. A paradicsomszósz szerény véleményem szerint inkább dobozból, mint a héjából származott. A három jókora sertés szelet pedig leginkább semmilyen ízű nem volt, én jobban értékeltem volna egy markánsabb parmezánozást és erősebb fűszereket, valami egzotikusra számítottam, de hát a sertés már csak ilyen kevéssé egzotikus étel mifelénk.

Édesség területén ugyancsak dicsérhetjük az elegáns felszolgálást, a gundel palacsinta nem is adott okot kifogásra, de a tiramisu inkább egy nagyon finom sütemény volt, amit tiramisunak hívnak. Szerintem. Összességében nem ettünk rosszat, de most valahogy nem volt meg az a katarzis, amit mondjuk egy jól elkészített steak vált ki az ízlelőbimbókon keresztül az agyban. Hja, a marha, az marha. És persze a zene! Élőzene volt, túl hangos, de Chris Rhea ott volt velünk.

Maradt egy apró kellemetlenség a végére. Összekeverték a számlákat, ha nem figyelünk, ráfizettünk volna.

Briefly: Nice restaurant in Tata close to the road no. 1. Enough space, clean tables, but not so comfortbale furniture. Great salads, beautiful dishes, but the parmezan coated pork chop wasn’t exotic enough as I hoped to be. Fine sweets, and the finest apricot palinka with honey I have ever drunken. Don’t forget it’s not Italy. They mixed up the bills. Recommended.

Pikant Étterem,
2890 Tata,
Építõk Parkja