HÉVÍZ - Étterem: csak a menü, csak-csak!

Bocsássa meg nekem a nyájas olvasó, hogy az esztergomi Hévíz Étterem bemutatását nem rögtön az aktuális zabálnivalók felsorolásával kezdem, hanem néhány sorban előtte egy kis helytörténeti előétellel fárasztom éhes gyomrát.

Mivel Esztergomban nyoma sincs (már) hévíznek, ezért joggal vetődhet fel az ide tévedőkben a kérdés: mitől hé itt a víz? Nos, a város mostoha idejében, miután Rákosi el’társnak nem sikerült Dózsafalvára átkeresztelni az egykori királyi székhelyet, kitalálták, hogy legalább a régi történelmi belvárost újítsák meg a haladó korszellem ijesztegetése mellett. Így eldózerolták a központban található régi lakóházakat, melyeket hangulatos sikátorok választottak el egymástól. Ekkor esett a szocializmus áldozatául a Hévíz utca is. (Meg azért volt hévíz is, mielőtt a bányászat miatt a földkéreg alá süllyedt a szintje.) Miután mi lettünk a legvidámabb barakk a környéken, az étterem alapítói szép emléket őrizve (gondolom) a hévíz utcáról nevezték el a vendégváró helyet, ami most a minden igényt kielégítő kb. 50 nm-t kínáló ál-panel tömbök között rejtekezik meg a város szívében. Észrevenni lehetetlen, megtalálni idegennek nehéz.

Az éttermet egy szóval szépen jellemezhetjük: tipikus. De miért is?

Az ex-és interiőrt illetően egyaránt garantáltan a 80as évek tájékán érezhetjük magunkat. A bejáratot a mai napig a régi henger alakú, barna cigarettacsikkes szeméttárolóval támasztják ki, (na jó, már láttam virágtartót is virággal) hogy a levegő bejárjon. Az ajtó szemöldökfába (fémbe..) a szokásos ventilátor van beépítve, amely lehet működésképtelen. Klíma tehát eleve kizárva. A bejárati ajtó modernebb, az a klasszikus szürke színű fémajtó, amit nehéz leírni hogyan néz ki, de mégis mindenki látott már ilyet a lakótömbök bejáratánál felszerelve.

Bent kicsit több idő kell a gondolkodásra. Nem egyértelmű ugyanis, hogy az általános iskolai menzánkra tévedtünk vissza, vagy a nagycenki úttörőtáborba. A hagyományos, valóban menzai, kocka alakú asztalokat szintén hagyományos kék-fehér (piros-fehér) kockamintás terítő takarja, az összetolt asztalokat egymásra rakott terítő. A téglalap alakút ugyanis még nem találták fel. Bent ugyanaz a szürke fémes ajtó, ami elválasztja egymástól az étterem részt a menzától, az ajtó-ablakokról szürkés függönyök lógnak.

A székek is emlékezethetnek bennünket a nyári táborok hangulatára, amikor a művházakban a fekete fémvázas, de piros kárpitos ülő- és külön háttámla résszel ellátott csodákon élvezhettük végig a Fej nélküli lovast. Nem kell attól félni, hogy esetleg újabb gyártmányúak, lévén, hogy a rajtuk ragadt kosz, olaj, cigi és egyéb élvezeti nyomok sok évtizedes használatról árulkodnak. Sebaj, lássuk a kaját. Előre bocsátom, amint a cím is árulkodik jelen írás csakis a népi menzát elemzi, az egyéb éttermi kiszolgálás most nem téma.

A menü ára 520 forint előfizetéssel 500. Ez mindenképpen baráti ár, ha figyelembe vesszük, hogy leves és második is jut a tálcára belőle. Ezen kívül persze feláras extrákat is rendelhetünk, amelyek már ezer vagy még több pénzt is megérnek. Visszatérve a menüre: ehető, nem nagy szám. Krumplipüre nekem teljesen műanyag ízű – ilyet még sosem ettem… - rántott hús finom, leves elmegy. A kiszolgálás ön, krómszínű csöveket tolhatjuk megrakott tálcánkat a pénztárgép felé és akár még friss csapvizet is pakolhatunk rá, az ugyanis benne van az árban. Vigyázzunk azonban, a kanyarban némi szintkülönbség mutatkozik a csőrendszerben és mivel a „Csőrület” varázsigére sem hajlandó kiegyenesedni könnyen áldozatául eshetünk a régi „feeling-nek”!

Így esett meg Düsömén Úrral, hogy borsólevesben pácolt rántott húst fogyasztott, vegyeskörettel.