HÉVÍZ - Étterem: csak a menü, csak-csak!

Bocsássa meg nekem a nyájas olvasó, hogy az esztergomi Hévíz Étterem bemutatását nem rögtön az aktuális zabálnivalók felsorolásával kezdem, hanem néhány sorban előtte egy kis helytörténeti előétellel fárasztom éhes gyomrát.

Mivel Esztergomban nyoma sincs (már) hévíznek, ezért joggal vetődhet fel az ide tévedőkben a kérdés: mitől hé itt a víz? Nos, a város mostoha idejében, miután Rákosi el’társnak nem sikerült Dózsafalvára átkeresztelni az egykori királyi székhelyet, kitalálták, hogy legalább a régi történelmi belvárost újítsák meg a haladó korszellem ijesztegetése mellett. Így eldózerolták a központban található régi lakóházakat, melyeket hangulatos sikátorok választottak el egymástól. Ekkor esett a szocializmus áldozatául a Hévíz utca is. (Meg azért volt hévíz is, mielőtt a bányászat miatt a földkéreg alá süllyedt a szintje.) Miután mi lettünk a legvidámabb barakk a környéken, az étterem alapítói szép emléket őrizve (gondolom) a hévíz utcáról nevezték el a vendégváró helyet, ami most a minden igényt kielégítő kb. 50 nm-t kínáló ál-panel tömbök között rejtekezik meg a város szívében. Észrevenni lehetetlen, megtalálni idegennek nehéz.

Az éttermet egy szóval szépen jellemezhetjük: tipikus. De miért is?

Az ex-és interiőrt illetően egyaránt garantáltan a 80as évek tájékán érezhetjük magunkat. A bejáratot a mai napig a régi henger alakú, barna cigarettacsikkes szeméttárolóval támasztják ki, (na jó, már láttam virágtartót is virággal) hogy a levegő bejárjon. Az ajtó szemöldökfába (fémbe..) a szokásos ventilátor van beépítve, amely lehet működésképtelen. Klíma tehát eleve kizárva. A bejárati ajtó modernebb, az a klasszikus szürke színű fémajtó, amit nehéz leírni hogyan néz ki, de mégis mindenki látott már ilyet a lakótömbök bejáratánál felszerelve.

Bent kicsit több idő kell a gondolkodásra. Nem egyértelmű ugyanis, hogy az általános iskolai menzánkra tévedtünk vissza, vagy a nagycenki úttörőtáborba. A hagyományos, valóban menzai, kocka alakú asztalokat szintén hagyományos kék-fehér (piros-fehér) kockamintás terítő takarja, az összetolt asztalokat egymásra rakott terítő. A téglalap alakút ugyanis még nem találták fel. Bent ugyanaz a szürke fémes ajtó, ami elválasztja egymástól az étterem részt a menzától, az ajtó-ablakokról szürkés függönyök lógnak.

A székek is emlékezethetnek bennünket a nyári táborok hangulatára, amikor a művházakban a fekete fémvázas, de piros kárpitos ülő- és külön háttámla résszel ellátott csodákon élvezhettük végig a Fej nélküli lovast. Nem kell attól félni, hogy esetleg újabb gyártmányúak, lévén, hogy a rajtuk ragadt kosz, olaj, cigi és egyéb élvezeti nyomok sok évtizedes használatról árulkodnak. Sebaj, lássuk a kaját. Előre bocsátom, amint a cím is árulkodik jelen írás csakis a népi menzát elemzi, az egyéb éttermi kiszolgálás most nem téma.

A menü ára 520 forint előfizetéssel 500. Ez mindenképpen baráti ár, ha figyelembe vesszük, hogy leves és második is jut a tálcára belőle. Ezen kívül persze feláras extrákat is rendelhetünk, amelyek már ezer vagy még több pénzt is megérnek. Visszatérve a menüre: ehető, nem nagy szám. Krumplipüre nekem teljesen műanyag ízű – ilyet még sosem ettem… - rántott hús finom, leves elmegy. A kiszolgálás ön, krómszínű csöveket tolhatjuk megrakott tálcánkat a pénztárgép felé és akár még friss csapvizet is pakolhatunk rá, az ugyanis benne van az árban. Vigyázzunk azonban, a kanyarban némi szintkülönbség mutatkozik a csőrendszerben és mivel a „Csőrület” varázsigére sem hajlandó kiegyenesedni könnyen áldozatául eshetünk a régi „feeling-nek”!

Így esett meg Düsömén Úrral, hogy borsólevesben pácolt rántott húst fogyasztott, vegyeskörettel.

Fekete Sas

Hobo, Vadászat című albumán hangzik fel egy közjáték keretében a felkiáltás, mikor a vadászok a gazdag zsákmánnyal visszatérnek: Gyerünk a kastélyba! Esztergomban pedig egyre népszerűbb a mondás: menj a sasba! Na nem arrakell gondolni, hogy a kultúra helyi színvonala itt egyszerűen kiölte az emberekből a „menj a franca” típusú vagy menj a ….ba (szabadon behelyettesíthető) mondatokat, és helyette mindenki már csak e ragadozófaj nevét említi. A Fekete Sas ugyanis egyike a város néhány népi menzájának, véleményem szerint azonban a legjobb mindközül.

A főút mellett, szinte észrevétlenül bújik meg egy fa árnyékában az étterem - féle. Azért féle, mert bent csak 1 asztal van, de cserébe számos magas bárszék közül választatunk és könyökölhetünk a keskeny pulton. Nyáron további két asztalt installálnak a fa mellé. Egy megrakott tálcával kilépni a járdára azonban fokozott óvatosságot igényel, a fa ugyanis nem egy kertben, hanem a közterületen áll. Ebből is látszik tán, hogy itt nem fehérruhás emberek szolgálnak ki minket, hanem mi magunkat. Egyértelműen menza, de csak jellegében. A választék bő, bár meglehetősen állandó néhány változóval. Levesek, főzelékek, egytálételek, saláták, italok, x és y. A beltér egyszerű, de klímás és szépen rendben tartott.

A pénc, hát igen a pénc már megint. Nos, hiába is minden, fizetni kell. Itt nem kapunk ötszázé’ menüt. 600-800 az átlag, levessel drágább. Ez abból adódik, hogy az árak köret nélkül értendők, így egy rántott sajt 320ért meg a sült krumpli szintén 300ért már kicsit soknak tűnik, főleg ha hozzá vesszük, hogy a sajt 2 db kis háromszöget foglal magában. Így tudott megesni velem, hogy egy napon „Valami lazát ennék!” felkiáltással rendeltem meg a sajtomat, gondolván ma a pénztárcámat is kímélem. Aztán kiderült, az áfonyalekváros csoda drágább volt, mint egy un. egytálétel előző nap, resztelt máj, ha jól emlékszem.

Az egyedüli szép ebben az, hogy bármily sokat is fizetünk a fiatalabb kiszolgáló lány olyan zavarba ejtő kedvességgel, szinte könyörgéssel esd félpénzem után (kb. valahogy így: hétszázhúszforintot kérek széépeeeen), hogy komolyan mondom: fontolóra vettem kikérjem-e magamnak, hisz ebben a kapitalista - globalista világban igen is tessék keményebben követelőzni!

KFC

Este gyűltünk össze a kedves idős úr arcképét védjegyként viselő gyorsétterem körúti vendéglátó ipari egysége előtt a tesztvacsora kivitelezése céljából. Egyikünk meglehetősen elkésett, így jelen tesztünket sem hátráltatta munkajogilag kifogásolható jóllakottság vagy egyéb nemkívánatos telítettség.

A jó öreg KFC jó öreg lehet már, állapota vélelmezett korának megfelelő, így messze nem éri el az Astoriánál elhelyezkedő Burger King belső berendezésének színvonalát és meg sem közelíti hangulatát, de számunkra még az imént hivatkozott Burger Kinggel szemben lévő McDonlads berendezése is újabbnak és tisztábbnak tűnt. Koszosnak persze nem nevezném, inkább amolyan kopottas itt-ott. Kicsinek nem kicsi, de sem maga az étkezőtér, sem az asztalok nem rendkívülien tágasak. A Burger King ebben a számban eddig magasan vezet.

Lássuk a csirkét. A gyors étterem itt is csak átvitt értelemben helytálló, megint én voltam a legelső (én vagyok a legkövérebb), de a többiekre jócskán vártunk, míg ők is az asztalhoz ültek. Nem voltak túl sokan, a sebesség tehát a többi jelölt viszonylatában átlagos. A drága fogyasztó úgy négy-ötféle csirkemenüből választhat, amelyek között úgy a szendvicses, amint a tortilla-s vagy a sima sült krumplis egyaránt megtalálható. A pult fölött szemügyre vehető képek igen impozánsak, szép tányérokon ínycsiklandóan elrendezett fogások (csirke és krumpli), étvágygerjesztő. Sajnos azonban ki kell, ábrándítsam kedves gasztroszexuális olvasóinkat, ha netán gerjedelembe kerültek volna a fenti leírástól. A valóság ugyanis felér egy alapos makkszorítással.

Fogyasztottunk egy csirkemell menüt, egy cézár salátát, egy tortilla menüt, valamint egy csirkeburger menüt. Minden menühöz jár krumpli és innivaló. És van SÖR. Ennek később sorsdöntő jelentősége lesz!

Nos, ami jól néz ki a képeken a pult fölött, az jaj a makknak. A szép tányérokon gőzölgő finom falatok helyett olcsó papírtányérokon satnyuló kis falatkákat kaptunk, vékony papírtasakba csomagolt kisadag krumplival. Bár kevés, az íze tekintetében nem szenvedett jelentős kihívásokkal a csirkemell, nem volt száraz és feltehetően tiszta csirkéből készült. A szendvicset fogyasztó munkatárs nem fogalmazott meg különösebb panaszt, ugyanakkor maradandó élmények nélkül távozott, de jóllakottan (higgyék el, ez sokat jelent, egyenek csirkeszendvicset). A tortilla nem volt elég csípős, a cézár saláta pedig nem volt elég friss (ezt a politikai korrektség mondatja velünk, a tesztelő úgy fogalmazott, hogy szerinte olyan, mintha tegnapi lenne, vagy kicsit talán korábbi, kedves ügyvédek, ne is törődjenek vele, sosem látott még salátát).

Az átlagos ételélményt azonban nagyban, mi több, óriási mértékben dobja fel az alkohol dobozos és csapolt formája: a sör. Ettől egy kicsit minden jobb színben tűnik fel. 5 pontból 2,5. Viszont láttuk Csiszár Jenőt, élmény volt, úgyhogy 3. Hazafelé láttam Balázst is, de ez már nem jelent több plusz pontot. Bocs Balázs. Élmény volt.

KFC
Budapest,
Nagykörút